Vállalata akár a járműipari technológiai haladás egyes járművekkel kapcsolatos kockázataival küzd, akár a környezetvédelmi felelősséggel, vagy éppen nehéz termék-visszahívásnak gyürkőzik, illetve a kockázat-finanszírozás alternatíváit mérlegeli: perspektívára van szüksége – és olyan kockázatkezelési szakértőre, aki alaposan ismeri vállalata sajátos működését és általában véve az iparágat is.
Ebben az állandóan változó iparágban a technológiai előrehaladás új lehetőségeket teremt a szektorban. Ennek következtében újabb és összetettebb kockázatok merülnek fel, melyeket azonosítani, számszerűsíteni, kezelni kell, majd megtartani vagy átruházni. Összesen 2,1 milliárd USD gyártásra vonatkozóan elhelyezett biztosítási díj nyomán speciális megközelítésünk lehetővé teszi, hogy ügyfeleinknek megadjuk azt a személyre szabott figyelmet, amire szükségük van ahhoz, hogy szervezetük széles skálán mozgó kitettségeit megoldják.
A piaci dinamika változó, az elektronikai rendszerek előretörésével megnőtt a termék-visszahívási kockázat; a kiber- és felelősségvállalási kockázatok növekednek, ahogy a technológia egyre inkább eluralja a gyártási folyamatokat; a hatóságok továbbra is komoly kihívásokat támasztanak; a globális ellátási lánc pedig ki van téve a politikai nyugtalanság és a megszakítások veszélyeinek.
A Marsh járműipari kockázati specialistái megértik az iparág üzleti problémáig, és olyan útmutatást nyújtanak, mely segít Önnek a kockázatokon való felülkerekedésben. A specialisták stratégiai megoldásokat hoznak létre számos kockázatra, például: operatív kockázatkezelési szolgáltatások, pénzügyi kockázatkezelési szolgáltatások, stratégiai kockázatkezelési szolgáltatások és a veszélyekből fakadó kockázatok kezelésének szolgáltatásai. Ezt a kollektív szakértelmet még inkább megerősítik a Marsh iparági vezető elemzési lehetőségei, melyek olyan üzleti bemutató anyagokkal szolgálnak, melyek lehetővé teszi, hogy tájékozottabb döntést hozzon és versenyelőnyhöz jusson.
Tudásunk egyre alaposabbá válik, ahogy együttműködünk világszerte több ezer ügyfelünkkel, lehetőségeinket pedig tovább bővíti a Guy Carpenter, Mercer és az Oliver Wyman egyesült ereje.
Iparágának és kockázattal kapcsolatos problémáinak megértése kulcstényező a Marsh vállalatot fémjelző szolgáltatások és megoldások nyújtása során. Az egyik alapérték, melyet megadunk járműipari ügyfeleinknek az a szakértelem, melynek révén tudjuk, hogyan fordíthatók le az üzleti problémák a kockázatok nyelvére. Ez lehetővé teszi, hogy innovatív megoldásokat nyújtsunk, melyek segítenek nekik e kockázatok kezelésében.